Márványpadló csiszolása – Magánház

A magánház márványpadlójának fénye az évek múlásából és a napi használatból eredendően megkopott, mattá vált és kisebb-nagyobb felületi sérülések keletkeztek rajta. Megrendelőnk igénye egy selyemfényű márványpadló volt. A márványpadlón keletkezett mechanikai sérüléseket a durvacsiszolással eltüntettük, ezután pedig a finomcsiszolási fázisokat kezdtük meg a felületen. A finomcsiszolás fázisa több lépésből áll, ami azt jelenti, hogy fokozatosan egyre finomabb szemcseszerkezetű korongokkal haladunk át a márvány burkolaton. A finomcsiszolásnak köszönhetően a márványpadló újra a régi színében pompázott. A padlócsiszolás ezzel még nem ért véget. Ahhoz, hogy megfelelő minőségben adjuk át a felcsiszolt márvány felületet, szükséges impregnálni a burkolatot. Az impregnálást beépítettük a csiszolási munkafázisok közé. Az impregnálás azért fontos a márványpadló esetében is, mert általa a felület visszanyeri a folyadéktaszító képességét, ellenállóbb lesz a szennyeződésekkel szemben, így az élettartama is jelentősen megnövekszik. Az impregnálás befejezését követően a csiszolt márványpadlót felmostuk. Ezután az elkészült felületet a tulajdonosok egyből használatba vehették. A márványpadló csiszolás hatékonyságát a helyszínen készült képek tükrözik, hiszen szemmel látható a különbség a csiszolás előtti és utáni állapotról.

Budai Magánlakás – betonlépcső csiszolása

Budai Magánlakás – betonlépcső csiszolása

A maganlakás 60 m2 nagyságú jura mészkőből készített burkolatának felcsiszolásával 2021 őszén bízták meg cégünket. A mészkőpadló tardosi mészkő betéttel volt díszítve. Mindkét típusú padló fénye megkopott a mindennapos használatából adódóan. A megrendelő kérésére a mészkőpadló csiszolását a magasfény eléréséig folytattuk. A mészkőcsiszolás folyamatát ebben az esetben is több lépésben végeztük el. Az első fázisban durva szemcseszerkezetű gyémánt csiszolókorongok segítségével végeztük el a durvacsiszolást. A durvacsiszolás a nagyobb, mélyebb felületi sérülések eltüntetésére szolgál. Ezután következett a finomcsiszolás szintén több lépésben. A finomcsiszolást addig folytattuk, amíg el nem értük a kívánt fénymagasságot. A finomcsiszolás eredményeképp a mészkőpadló visszanyerte eredeti fényét, illetve színét is. A csiszolási fázisok befejezését követően impregnálószerrel kezeltük a jura mészkőpadlót. A mészkőpadló a karbantartási feltételek betartásával hosszú éveken át fogja megőrizni a színét és a fényét. A két kép közötti különbségen szemmel látható a mészkőpadló csiszolás hatékonysága.

Nyíregyházi magánlakás – mészkőcsiszolás

Tardosi mészkőcsiszolás – Salgótarján

Tardosi mészkőcsiszolás – Salgótarján

A padlócsiszolást ebben az esetben is több lépésből álló munkafázisban végeztük el. Az elhasználódott betonfelület megmunkálását a mélycsiszolással kezdtük meg és ezáltal a betonból eltűntek a nagyobb felületi sérülések, illetve az egyenetlenségek. A mélycsiszolás után felpolíroztuk a betonpadló felületét. A polírozást a selyemfény szintjének eléréséig folytattuk, ahogyan azt a megrendelő kérte. Az utolsó előtti munkafázisban a már frissen felcsiszolt beton felületét felmostuk egy fényező szivaccsal és egy speciális összetételű impregnáló folyadékot is alkalmaztunk a felületen. Az impregnált betonfelület tisztítása könnyebbé válik és ellenállóbá is teszi a csiszolt beton felületét a különféle szennyeződésekkel szemben. Az impregnálás előnye még az is, hogy víztaszító réteget képez a felületen, így az esetlegesen rákerülő savas vagy maró hatású ételekkel és italokkal szemben is védettséget ad. A felcsiszolt betonfelületet a padlócsiszolás befejezése után azonnal használatba vehette az ingatlan tulajdonosa.

Balatonalmádi magánház – Selyemfényű betoncsiszolás

Bukaresti magánház – márványpadló csiszolás

Márványcsiszolás

A maganlakás márványból készített burkolatának felcsiszolásával 2022 tavaszán bízták meg cégünket. A márványpadló fénye megkopott a mindennapos használatából adódóan. A márványcsiszolás folyamatát ebben az esetben is több lépésben végeztük el. Az első fázisban durva szemcseszerkezetű gyémánt csiszolókorongok segítségével végeztük el a durvacsiszolást. A durvacsiszolás a nagyobb, mélyebb felületi sérülések eltüntetésére szolgál. Ezután következett a finomcsiszolás szintén több lépésben. A finomcsiszolást addig folytattuk, amíg el nem értük a kívánt fénymagasságot. A finomcsiszolás eredményeképp a márványpadló visszanyerte eredeti fényét, illetve színét is. A csiszolási fázisok befejezését követően impregnálószerrel kezeltük a márványpadlót. A márványpadló a karbantartási feltételek betartásával hosszú éveken át fogja megőrizni a színét és a fényét. A két kép közötti különbségen szemmel látható a márványpadló csiszolás hatékonysága.

Magánház – Márványcsiszolás

MÁRVÁNYCSISZOLÁS

MAGÁNHÁZ – MÁRVÁNYCSISZOLÁS – 2022 februárjában egy magánlakás régi, kopott felületű és fényét vesztett márvány burkolatának csiszolását vállalta el cégünk. A márványpadló csiszolása az alábbi műveletsorból tevődött össze: durvacsiszolás, finomcsiszolás, felmosás és legvégül az impregnálás. A márványpadló felületén jól látszódott, hogy az évek során sokat vesztett fényéből, felülete megkopott és kisebb-nagyobb felületi sérülések is keletkeztek rajta. A márványpadló felületén először a durvacsiszolást alkalmaztuk. A durvacsiszolás által a márvány felületéből eltüntettük a padlón keletkezett karcokat, sérüléseket, szennyeződéseket. A következő munkafázisban a finomcsiszolást kezdtük el.

A finomcsiszolást több lépésben végeztük el, ami azt jelenti, hogy egyre finomabb szemcseszerkezetű csiszolókorongokkal haladtunk át a márványpadlón. A polírozást a megrendelő által kért fény eléréséig folytattuk. A finomcsiszolásnak köszönhetően a márványpadló ismét eredeti fényében és színében pompázott. A finomcsiszolás után a csiszolt márványpadlót felmostuk. A felmosás után a csiszolás folyamata még nem ért véget, hiszen nagyon fontos, hogy a csiszolt márvány felületét védjük és ellenállóbbá tegyük. Ennek elérése érdekében egy speciális impregnálószert alkalmaztunk a csiszolt márvány felületén. Az impregnálással egy védőréteg keletkezik a frissen felcsiszolt márványpadlón. Az impregnálás többek között azért is fontos, mert ennek köszönhetően megnövekszik a csiszolt márványfelület élettartama és ellenállóbbá válik a környezeti behatásokkal szemben. A márványpadló csiszolásának befejezését követően a felületet egyből használatba vehette a ház tulajdonosa. A márványcsiszolás eljárásának hatékonysága ebben az esetben is szemmel látható eredményt ért el.

Magánház – márvány mozaik padló felújítása

márvány mozaik padló felújítása

A ház tulajdonosa azzal a problémával kereste fel cégünket, hogy a 30 évvel ezelőtt lerakott márvány mozaik padlójuk elkopott, fényét elvesztette, illetve a baluszteres korlátok elszennyeződtek. A munkálatokat elvállaltuk és az egyeztetést követően meg is kezdtük a márványpadló fényezési munkálatait. Kezdetben durva csiszolószerszámmal csiszoltuk le. Ezután fokozatosan egyre finomabb szemcseszerkezetű korongokkal políroztuk a márvány felületét. A márvány padlót végül impregnáló anyaggal kezeltük. Végeredményben a régi kopott, karcos márványfelületet egy fényes, exkluzív kivitelű márványpadló váltotta fel. Erről a helyszínen készült fotó által is bizonyosságot szerezhetnek!

Márványcsiszolás a Budai Vár lábánál

Márványcsiszolás

2016 júliusában egy budai exkluzív lakásba hívtak minket egy kopottas, fogas, erősen megmaratott márvány padlóhoz. A padló megmunkálását az úgynevezett síkfogasság – vagyis a márvány lapok közti szintkülönbség – lecsiszolásával kezdtük. Durva gyémánt csiszoló korongok segítségével kiszedtük a márványból a fogakat és síkba csiszoltuk a felületet. Ezután 5 fázisú fényezési munkálatok következtek, ezt fényezőporos polírozás követte 2 fázisban. A végső folyamatokban egy speciális, úgynevezett fényező szivaccsal felmostuk, majd impregnáltuk a márvány felületét.
Most a kopottas márványpadló, újra a régi eleganciájában tündökölhet, még hosszú évekig.

Tardosi Márványpadló felújítása – Vácduka – Magánház

Tardosi márványpadló

2017 nyarán egy vácdukai magánház régi, megkopott, fényét vesztett Tardosi-márvány padlóját újítottuk fel. Az elhasználódott, kopott márvány felületet durva szemcseszerkezetű gyémánt csiszolókoronggal kezdtük megmunkálni. A magas fény elérése érdekében egyre finomabb korongokkal csiszoltunk, majd a végső folyamatokban a Tardosi márvány padló felületét impregnáltuk, hogy visszanyerje folyadéktaszító képességét. A padlócsiszolás technológiája ez esetben is szemmel látható eredményt ért el, és az elhasználódott, kopott, karcos márvány padlóból egy fényes, könnyen takarítható csiszolt márvány felületet készítettünk. Végeredményben a régi kopott, karcos márványfelületet egy fényes, exkluzív kivitelű márványpadló váltotta fel. Erről a helyszínen készült fotó által is bizonyosságot szerezhetnek!